F E L H Í V Á S
Az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar és a Kézenfogva Összefogás a Fogyatékosokért Alapítvány
által adományozott
Göncz Árpádné-díj elnyerésére
2024.
A KézenFogva Alapítvány kuratóriumának örökös elnöke, Dr. Göncz Árpádné, Zsuzsa néni születésének 100. évfordulója 2023-ban esedékes. Ezeken az oldalakon szeretnénk megőrizni azon kedves, személyes emlékeket, melyeket a nagyközönség a szívében őriz Zsuzsa néniről.
Összegyűjtöttük a személyes és/vagy intézményi látogatások emlékeit, anekdotákat, történeketeket, mindazoktól, akik személyesen ismerhették Zsuzsa nénit, megélhették nyitottságát, segítőkészségét és szakmai elhivatottságát.
A webhely célja, hogy közelebb hozza Zsuzsa néni személyiségét és emlékét azokhoz, akik már nem találkozhattak vele, és bemutassa azt a szellemi örökséget, melyet a KézenFogva Alapítvány az alapítása óta hordoz és ápol.
„Zsuzsa néni a tiszteletet a viselkedéséért, szavaiért, megfontoltságáért, tiszta őszinte emberségért kapta.”
„Hittem, hogy a 100. születésnapodat nagyon, nagyon megünnepeljük. ”
„Olyan volt, aki mindig a megoldásokat kereste, és sosem a kifogásokat.”
„Olyan ember volt, aki mindig értő figyelemmel, közvetlen emberi hozzáállással fordult a hátrányos helyzetű emberek, fogyatékos emberek és gyerekek irányába.”
„71 éves vagyok, öreg. Ha eszembe jut, hogy Zsuzsa néni ennyi idős korában vágott neki az Alapítvány létrehozásának, újra és újra megrendülök. Honnan volt ennyi ereje?”
„Lehetőségem volt arra, hogy megtapasztaljam, milyen körültekintően, empátiával közelít egy egy élethelyzethez, milyen tűpontosan lát rá a jogi problémák mögött húzódó valódi élethelyzetre, és milyen aktív abban, hogy adott ügyben megtaláljuk a valódi megoldást.”
„Gyakran állítalak példaképül magam elé, mint olyasvalaki, aki megértve a sérült emberek problémáit, és felismerve a saját és az ország lehetőségeit önzetlenül próbáltad siettetni a fejlődést, a szakmai megoldásokat a sérült gyereket és a családot szolgáló új rendszerben, elültetni a modern szociális munka alapjait, hogy soha többé ne kelljen valakinek a fogyatékossága miatt szegregáltan és kiszolgáltatottan élni.”
Szerettem, amikor megkérdezte: „Te mit gondolsz?” Érdekelte, hogy a hozzá közel állónak mi a véleménye egy adott dologról.
„Láttam nagykövetekkel, miniszterekkel, elnökökkel különböző eseményeken, akikhez ugyanolyan természetességgel fordult, mint a kerekesszékes maratonista fiatalokhoz, a Down-os klub tagjaihoz vagy a vakvezető kutyák kiképzőihez.”
„Kevés ember volt az életemben, akit ennyire tisztelek, becsülök, szeretek- a mai napig szeretem, nekem még mindig itt van…”
„Zsuzsa vérében, helyesebben a lelkében volt, hogy segíteni kell az elesetteken”
„ ...sajnálhatja, hogy nem ismerte és bár sok információt szerezhet róla különböző emberek véleménye alapján, de így nem lehet pótolni személyisége varázsát... ”
„Zsuzsa néni nagyon elhivatott volt a fogyatékos emberek iránt, az alapítvány csapatának ezáltal is nagy erőt adott.”
Az első szó, ami eszembe jut róla, hogy mindig „odaforduló” volt: az ösztönös érzékenységet nagyon értékeltem benne, hiszen a gyakorlati életből vett praktikus tudásával tudott segíteni másoknak.
"Zsuzsa néni figyelme mindig elsősorban az ember felé irányult, az embert szerette a maga lényében és lényegében megismerni, látni. "
Egy majdnem szemtelen kérdést tett fel Zsuzsa néninek, arra vonatkozóan, hogy hogyan tudják kezelni például egy családi séta közben a testőrök jelenlétét. „Két oldalról közrefogjuk és úgy viselkedünk velük, mintha a gyerekeink lennének." Hangzott Zsuzsa néni válasza.
„A kemence, melegsége, központisága, tüze, parazsa ténylegesen kifejezi Zsuzsa néni kedvességét, színességét, tüzét és a benne megsülő kenyér pedig az anyai szeretetét, amivel az egész területhez állt, szolgáló lényét, ami életet teremt, nevel és táplál.”
„Mindig úgy kérdezte meg, hogy mit tehet értünk, hogy az (el)fogadható legyen és ne érezzük magunk rosszul ebben a szituációban és azonnal hozzátette, hogy az neki vagy a KézenFogvának miért jó, hogy segíthet.”
„Kevés embernek adatik meg az, hogy az lehet a munkája, amit szeret csinálni. Zsuzsa néni segítségével ez nekem megadatott. Hálás vagyok érte Istennek!”
„Zsuzsa néni bízott az emberi jóságban. Tisztaszívű volt, akinek belülről jött a segíteni akarás, a szolidaritás. Látta, milyen nehéz a családok élete, akik sérülteket nevelnek, milyen kevés segítséget kapnak.”
„Zsuzsa néni mindenkit figyelmesen meghallgatott, és odafigyelt a másikra. Mindig emlékezett ránk.”
„Ha szolgálni kívánok valakit, azokat szolgálom, akiknek szolgálójuk nincsen: a védteleneket. Akiknek sem a darutollas úri világban, sem az egyenlők közt egyenlőbbek világában nem jutott szó, akik a versenytársadalom versenyképtelenjei. Akiknek nincs eszközük megvédeni önmagukat. S akik épp ezért leginkább szorulnak védelemre." /Göncz Árpád/
„Példaképemnek tekintem, akitől tanulni lehetett, aki a rendelkezésére álló eszközökkel mindent elkövetett, hogy szebbé, jobbá tegye egyesek, és mindannyiunk életét."
„Zsuzsa néni nagy figyelemmel és szeretettel fordult a gyerekekhez: megnézte, hogyan készülnek a műhelyben a termékek, beszélgetett a fogyatékossággal élőkkel."
„Matematika tanári szakon végeztem és így talán érthető, hogy Zsuzsa asszony egész megjelenése olyan volt számomra, mint egy tanárnőé."
„Zsuzsa néni a maga egyszerűségével tudott nagyszerű lenni."
„Most is vannak akik azt mondják, hogy milyen nagyszerű és egyben nehéz amit csinálunk, de Zsuzsa néninél érezni is lehetett, hogy tudja miről beszélünk Jó érzés volt, hogy valóban megértette ezt."
„Az embersége volt a hite"
„Sok embernek és sok családnak a Zsuzsa nénije volt, mondhatni, az ölelő édesanyja... Mert átölelt bennünket."
„Szociális munkás volt, aki attól, hogy first lady lett, nem változott meg."
„Olyan ember az életemben, akire felnézek és akit tisztelek."
„Zsuzsa néni mint ember nagyon szelíd bölcs szeretetet árasztó egyéniség volt, szerette és nagyon értette a humort."
Budapest, 1991.
szeptember 27.
Zsófia spanyol királyné látogatása a II. számú Belgyógyászati Klinikára.
MTV híradók Gyermekrehabilitáció
II. Erzsébet királynő érkezésére várva a Parlament Vadász termében.
Érkezés a Néprajzi Múzeumba, II. Erzsébet brit uralkodó és férje. Fülöp edinburghi herceg tiszteletére tartott fogadásra.
Budapest, 1995.
szeptember 29.
Elismerések átnyújtása a IX. Nemzetközi Speciális Olimpia magyar résztvevőinek.
Éltes Mátyás Napköziotthonban létesített kefekötő üzem felavatása.
Az Értelmi Fogyatékosok Firm Jakab Napközi Otthon új épületszárnyának átadása.
A CITI Bank Rt. adományának átadása a Gézengúz Alapítványnak.
Beszélgetés Várszegi Asztrikkal a Keresztény Egység Napjának sajtótájékoztatóján a Gellért Szállóban.
Az első magyarországi kerekesszékes divatbemutató a Magyar Kultúra Alapítvány székházában.
UNICEF Magyar Nemzeti Bizottság igazgatója átadja az UNICEF Megbecsülésének Csokrát.
Beszélgetés Mádl Ferenc köztársasági elnökkel a Szent István-napi ünnepségen, a Parlamentben.
Tanévnyitó a Meixner Alapítvány XV. kerületi új általános iskolájában.
Az "Évszázad Szelleme" elnevezésű pezsgö-különlegesség átadása a Central Kávéháznak.
A Köztársaság Elnökének Érdemérme kitüntetések átadása az Országházban.
A Speciális Olimpia XI. Világjátékok fáklyájának fogadása a Hősök terén.
Az Európa - a hely, ahol élünk című kiállítás a Parlamentben, a Kongresszusi terem előtti folyosón.
Az Európa - a hely, ahol élünk című kiállítás a Parlamentben.
Az Európa - a hely, ahol élünk című kiállítás.
Az Európa - a hely, ahol élünk című kiállítás.
Szent Imre Életműdíj átadása a Podmaniczky Palotában.
A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (polgári tagozata) kitüntetés átadása az Országház Kupolacsarnokában.
A budapesti Szent István-bazilikában tartott nemzeti gyászmisén.
A megváltozott munkaképességű emberek munkaerőpiacra segítését célzó equalSET program záróeseményén.
Az Egyenló esélyek az egyenlőségre című konferencia (equalSET program) záróeseményén.
Beszélgetés az Egyenló esélyek - esélyek az egyenlőségre című konferencia előtt a Parlament Delegációs termében.
A Jobb velünk a világ! elnevezésű rendezvényt bejelentő sajtótájékoztató előtt.
A Jobb velünk a világ! elnevezésű rendezvényt bejelentő sajtótájékoztatón.
A Jobb velünk a világ! elnevezésű rendezvényt bejelentő sajtótájékoztatón.
A Jobb velünk a világ! elnevezésű rendezvényt bejelentő sajtótájékoztatón.
A Fogadd el, fogadj el program családi napján, a világrekord-méretű virágos mező előtt.