Közös a napunk
Adjuk meg gyermekeinknek a lehetőséget a találkozásra!
Az óvodáskorú gyermekek nagyon érdeklődők, nyitottak, őszinték. Nem befolyásolják őket a fogyatékos emberekkel kapcsolatos, a többségi társadalomban jelenlévő sztereotípiák, előítéletek. Ezért minél kisebb korban biztosítunk lehetőséget arra, hogy találkozhassanak sérült társaikkal és sérült felnőttekkel, annál nyitottabbak lesznek a világ sokszínűségére és előítéletektől mentesen élhetnek majd felnőttként is. Szeretnénk, ha számukra is magától értetődő lehetne, hogy a sérült emberek is az élet részei, hiszen közös világunkban éppúgy helyük van.
A Közös a napunk! program 3 lépcsőben segíti az integrációt
- A program első elemeként a pedagógus továbbképzési rendszerben akkreditált 30 órás továbbképzés keretében kapnak az óvodapedagógusok ismereteket a fogyatékosságok és az esélyegyenlőség témaköréből. Emellett sok saját élményű gyakorlat segítségével pillanthatnak bele a különböző fogyatékossággal élő gyermekek és szüleik életébe, mindennapjaik megélésébe.
- Második elemeként olyan rendhagyó előadásokat szervezünk, amelyek nem csak integráltak (sérült és ép előadók közreműködésével), hanem interaktívak is. Az előadás alapját adó, „Zene a dombtetőn” című mese didaktikailag is megalapozott történet, amely óvodapedagógiai és gyógypedagógiai szempontokat figyelembe véve is helytálló. A mesét, melyet Sárközi Johanna, Hűse Krisztina és Papp Szabolcs ír, Csukás István is ajánlásra méltatta.
- Záró elemként az óvodás gyermekek szülei egy szakember segítségével beszélgetnek gyermekeikről és a sérült, fogyatékos gyermekekről, szülői nehézségekről, nevelésről, elfogadásról és mindarról, ami a mese kapcsán felmerül bennük.
A teljes program a gyerekek igényeire van szabva: szórakoztató, kedves, meghitt légkörben találkozhatnak a fogyatékos emberek ügyével.
Tudatos szülőként tisztában kell lennünk azzal, hogy gyermekeink csak akkor válhatnak széles látókörű, művelt, tapasztalt fiatalokká, ha találkoznak az élet többféle területével, az emberek sokféleségével.
Az óvodapedagógusok azok, akik a legtöbb új élményt, tapasztalatot, közösségi élményt nyújtják az óvodáskorúak számára. Ahhoz, hogy az esélyegyenlőség, az elfogadás felnőtt korban életfilozófiává váljon, már ebben a életkorban is sok tennivaló van.
Programunk Budapest Főváros XI. Kerületének Önkormányzatával közös program, eddig a kerületben található Nyitnikék Óvodában valósult meg. Ebbe az óvodába jár Kiss Tibor, a Quimby zenekar frontemberének gyermeke is, a zenész így nyilatkozott a program kapcsán a fogyatékosságról:
„A társadalomban a felnőttek határozzák meg, hogy hol a határa a sérült és az ép kategóriának. Sokszor gondolom, hogy a saját fogyatékosságainkkal is kéne foglalkozni azért, hogy ne legyünk olyan kirekesztőek. Különbségeinket ajándéknak és plusznak kéne tekinteni és inkább azzal foglalkozni, hogy mi bennünk a közös.”