Lokál.hu: Játékos programokkal segít a KézenFogva Alapítvány

Játékos programokkal segít a KézenFogva Alapítvány

Háromszáz diák számára szervezte meg a KézenFogva Alapítvány különleges, érzékenyítő rendezvényét. A gyerekek egyedi játékok segítségével ismerhették meg, hogyan élik mindennapjaikat fogyatékos társaik.

A KézenFogva Alapítvány 1993 óta dolgozik elkötelezetten a fogyatékos emberek életminőségének és társadalmi elfogadásuknak a javításán. Közvéleményformáló programjaik éve óta sikeresen zajlanak, már több mint 130 helyszínre látogattak el. A sportos élménynap egy olyan érzékenyítő program, amely az általános iskolás fiatalokat
ismerteti meg a fogyatékos emberek, és ennek kapcsán az általuk űzött sportok világával.

A gyerekek különböző állomásokon ismerkedhettek meg a fogyatékos emberek világával és sportfeladatokkal a Ferencvárosi Sport Általános Iskola és Gimnáziumban: Kerekesszékes akadálypályán „gyorsasági verseny” keretein belül a tanulóknak egy kijelölt pályán kellett végigmenniük a kerekesszékkel, ahol mérték az idejüket. A vak pingpongot is kipróbálhatták: egy speciális pingpongasztalon kellett a hangot adó labdát a másik kapujába juttatni.

Az ülőröplabda is nagy siker volt a gyermekek számára. Ez a játék megegyezik a hagyományos röplabdával, azzal az eltéréssel, hogy a gyerekek a földön ülnek, és így kell átpasszolniuk a másik térfelére a labdát, vigyázva arra, hogy a saját térfelükre ne essen le. A paratenisz segítségével kipróbálhatták, milyen is kerekesszékben ülve teniszezni.
A kerekesszékes darts és a kerekekesszékes zumba is más mint az eddig megszokott.

Ebben a játékban is örömmel vettek részt a kicsik és nagyok is. A jelnyelvi állomáson pedig megtanulhattak néhány jelnyelvi jelet, és előre készülhettek a közös éneklésre is. A kerekesszékes boccia újdonsága is tetszett a diákoknak, kipróbálhatták, milyen is az a speciális segédeszköz, amely a sérült embereknek nyújt segítséget ennek a remek sportnak a gyakorlásában.

Segítő kutyákkal is találkozhattak, és egy kis ízelítőt kaptak, hogy miben tudnak segíteni sérült embertársainknak. A program zárásaként pedig egy közös éneklésre hívták a diákokat, ahol a dalt nemcsak elénekelték, hanem közösen jelelték is.

A játékokat a KézenFogva Alapítvány munkatársai, önkéntesei vezették. Pordán Ákos, az alapítvány ügyvezetője elárulta, miért olyan fontos az érzékenyítés.

– Ma minden huszadik ember valamilyen fogyatékossággal él. Ez lehetőséget ad tizenkilenc embernek, hogy elfogadást, megértést, együttműködést tanuljon. A KézenFogva Alapítvány ilyen lehetőségek megteremtésén dolgozik.

Forrás: https://www.lokal.hu/2019-01-jatekos-programokkal-segit-a-kezenfogva-ala...