Sajtóközlemény

Személyre szabott munkahelyek

Ma Magyarországon a több, mint 60 ezer értelmi és halmozottan fogyatékos, autista ember él. Azoknak akik, a munkavállalás szempontjából aktív korúak, illetve képességeik lehetővé tennék a foglalkoztatását körülbelül 6-7 százaléka dolgozhat. Az értelmi sérült emberek foglalkoztatásának kulcskérdése az, hogy megtalálják számukra a képességeinek megfelelő munkakört. Ehhez egy új nézőpont, a munkahelyek személyre szabása nyújthat segítséget.

A Kézenfogva Alapítvány és partnerei konferencián mutatták be a spanyol jogtulajdonos engedélyével hazai használatra is bevezetendő, un. Lantegi módszert, amely alkalmas a sérült emberek munkaképességének vizsgálatára.

A vizsgálat alatt pontos kép alakul ki a sérült ember részképességeiről, készségeiről, valamint a munkakör betöltéséhez szükséges képességekről, készségekről (például a személyes autonómiájára, az információ feldolgozására, a munkához való hozzáállására, a fizikai alkalmasságára). A spanyol Lantegi módszer lényege, hogy ötfokú skálán értékeli az egyes személyi részképességeket, és a munkakörök ugyanezen dimenziók mentén felosztott elvárásait. A két oldal grafikusan ábrázolható, ezek egymásra illesztésével kiderül, mely területeken térnek el a képességek az elvárásoktól, mely részképességeket kell fejleszteni, illetve nagy, és sok területre kiterjedő eltérések esetén milyen más munkakör javasolható.

A Lantegi módszer eredményeképpen, a magyarországi adaptálás folyamat alatt különböző szakmákban próbálták ki a programban résztvevő partnerszervezetek: Így többek között sérült emberek dolgoztak konyhai felszolgálóként, kertészként, állatgondozóként, de készítettek különféle ajándéktárgyakat is kerámiából.

Bár hazánkban történt némi előrelépés a munkahelyteremtésben a sérült emberek számára, mint a támogatott munkaterületeken, mint pedig a hagyományos munkapiacon, mégis további fejlődésre van szükség a munkaerő piac és a munkavállaló szempontjából is. Hiszen az értelmi és halmozottan fogyatékos, autista emberek is a társadalom egyenértékű tagjaiként képesek az értékteremtő munkára.

Pordán Ákos
ügyvezető

Baráth Andrea
kommunikációs és pr- vezető



Ha a fenti video nem jelenik meg helyesen, akkor az alábbi linken tudják megtekinteni:


http://www.kezenfogva.hu/videok/HirTV_Lantegi.wmv


további információ: Baráth Andrea, tel: 217-8115, 06 30 274 44 14,
e-mail: barath.andrea@kezenfogva.hu