Response – Szolgáltatás és tudásfejlesztés a fogyatékos nőkért
A RESPONSE Erasmus+ projekt célja az, hogy olyan különböző területeken és szolgáltatásokban dolgozó szereplőket hozzon össze, akik fogyatékos nőkkel foglalkoznak. Cél az ő tudásuk és készségeinek fejlesztése az emberi jogokon alapuló és nemi szempontból reagáló szolgáltatások témájában. A projekt ezúton szeretné elérni, hogy a legfontosabb szereplők hatékonyan foglalkozzanak a fogyatékos nőkkel szemben megnyilvánuló nemi alapú erőszak kezelésével. A projekt célja a fogyatékosügyi szektor és az áldozatok jogait képviselő szervezetek közötti együttműködés, és közös tanulás megvalósítása.
Tervezett tevékenységek
A projekt során a partnerség a jelenlegi európai és hazai helyzetről folytat kutatást, mely eredményeiről összefoglaló riportot közöl. Később a kutatás során felmerült hiányosságokra reagálva a partnerség képzési és szemléletformáló anyagot dolgoz ki a témában 4 nyelven. Ezt követően figyelemfelkeltő kampányt folytatunk majd a projektben, online képzési felületet állítunk össze, és készségfejlesztő műhelyalkalmakat szervezünk a partnerországokban.
A projektet egy brüsszeli konferencia zárja, ahol szakpolitikai ajánlásokat is tesz a partnerség.
Partnerek
EASPD (Belgium),
Centre de la Gabrielle et Ateliers du Parc de Claye - MFPass (Franciaország),
Fundacja Eudajmonia (Lengyelország),
FENACERCI (Portugália),
JAUNUOLIU DIENOS CENTRAS (Litvánia),
PLENA INCLUSION (Spanyolország),
KézenFogva Alapítvány (Magyarország)
Időtartam: 24 hónap, 2022.04.01-2024.03.30
Várható eredmények
- A fogyatékosügyi szolgáltatók készségeinek fejlesztése, hogy szolgáltatásaikat úgy fejlesszék tovább, és a jövőben úgy nyújtsák, a nemi alapú erőszak kezelésével is tudjanak majd felkészülten foglalkozni. A projektbe összesen 90 szakembert von be a partnerség a partnerországokban.
- A többségi szolgáltatók készségeinek növelése annak érdekében, hogy a nemi alapú erőszak kezelésével foglalkozó szolgáltatások inkluzívabbá váljanak, és elérhetőek legyenek fogyatékossággal élő nők számára is. A projektbe összesen 90 szakembert von be a partnerség.
- Fogyatékos nők bevonása a nemi szempontból reagáló szolgáltatások tervezésébe, megvalósításába és értékelésébe. 90 érintett nőt ér el a partnerség a 2 év során.
- Egy kölcsönös tanuláson alapuló hálózat kialakítása, melybe többségi szolgáltatók (diszkrimináció ellenes, nemi egyenlőséggel, áldozatvédelemmel foglalkozó, egészségügyi, jogi szakemberek, bírák stb.) szociális szolgáltatók (civil szervezetek, szociális munkások, támogató szolgáltatások és szakemberek), döntéshozók (európai, lokális, regionális, nemzeti közszolgálatban dolgozó szakemberek), oktatási szolgáltatók és fogyatékos emberek és családjaikat vonjuk be. A partnerség közösen hívja fel a figyelmet számos disszeminációs tevékenységen keresztül a fogyatékos nőket érő nemi alapú erőszakra.
A projekt koordinátor az alábbi e-mail címen érhető el:
Giulia Bergamasco, projekt vezető, EASPD
giulia.bergamasco@easpd.eu
A projekt szakmai anyagai
1. State of the Art riport (angolul)
2. A State of the Art - Helyzetkép összefoglalója magyarul
3. Kézikönyv - Képzés és tudatosságnövelés - szakemberek, támogatók számára
4. Kézikönyv könnyen érthető nyelven (KÉK) - érintettek és az őket támogatók számára
További információ:
RESPONSE honlap & RESPONSE Facebook oldal
Projekt ismertető
A Response projekt az Európai Unió Erasmus+ programjának társfinanszírozásával valósul meg.