Népszava: Orgonakoncerttel segítenek
Március 25-én Novák Péter vendége Pordán Ákos, alapítványunk ügyvezetője volt. A beszélgetés során szó esett az alapítvány tevékenyéségről, a FECSKE szolgálatról, valamint a komolyzenei koncertről, mely a Kálvin téri Református Templomban kerül megrendezésre március 29-én.
Március 29-én, virágvasárnap felcsendül a Kálvin téri Református templom orgonájának hangja a fogyatékos gyermekekért. Teleki Miklós, Artisjus-díjas orgonaművész kezdeményezésére a KézenFogva Alapítvány ebben az évben is megrendezi jótékonysági koncertjét, támogatva ezzel a fogyatékos gyermekeket nevelő családokat.
2015. február 26-án a Kossuth Rádió Napközben című műsorának egyik vendége volt Pordán Ákos, alapítványunk vezetője.
2015. február 23-án 18:30-kor a reHAB a tortán című műsor vendége volt alapítványunk vezetője, Pordán Ákos.
Megváltozott munkaképességű hallgatóknak szervez karriernapot az Eötvös Loránd Tudományegyetem március 3-án, az esemény többek között Alapítványunk közreműködésével valósul meg.
Egy ember, aki vallási neveltetést kapott, de fiatal felnőttként egy kissé eltávolodott az Istentől. Külföldre kellett mennie azért, hogy találkozzon egy mélyen hívő csoporttal. Ekkor megnyílt a kapu az ég felé és tisztán láthatóvá vált számára, hogy az Isten azt az utat szánta neki, amin már tizennyolc éve jár.
A Lánchíd Rádió Kettesben című műsor vendége Pordán Ákos volt, alapítványunk ügyvezető igazgatója.
Súlyosan fogyatékos emberek is elveszíthetik munkájukat és ezáltal ellátásukat – a kormányzati „ügyetlenkedésnek” köszönhetően.